Fiat autógyár története és az autótípusok leírása

Fiat 124 Sport Spider

Az 1966-os torinói autószalonon állította ki a Fiat a közkedvelt 124-es modell első nyitott változatát, a Sport Spidert. A Pininfarina által tervezett és gyártott karosszériával ellátott új autó négyhengeres, 1438 cm3 lökettérfogatú, két vezérműtengelyes motort, ötfokozatú mechanikus sebességváltóművet és merev hátsó tengelyt kapott.

Három évvel később átalakították a kocsi formáját, ennek eredménye lett a két feltűnő domborulat a motorháztetőnél és az autó orr-részének új burkolata. A domborulatok a 125 Specialból kifejlesztett 110 LE-s, 1608 cm3 lökettérfogatú motor beépítése miatt váltak szükségessé. Kisebb változtatásokat a hűtőrendszernél is végeztek, a fékeket a kocsi nagyobb teljesítményéhez igazodva megerősítették

Más, fontosabb módosításokra 1972 augusztusában került sor, amikor a Spider 1600 cm3 lökettérfogatú motorja mellett 1,8 km/h végsebességű motorral is forgalomba került. A modell – nagy sikert aratott. A 70-es évek eleje óta a Fiat a több versenyen is sikerrel szereplő 124 Abarth-Spiderrel újra rajthoz állt. Az 1974-ben a Nyugatot sújtó nagy energiaválság miatt a Spidert inkább a gazdag amerikai piacra tartogatták, ahol “másodvirágzását” élte. A kipufogógáz-kibocsátás terén nagyon szigorú amerikai előírásokhoz alkalmazkodva a Spidert 1978-ban 2000 cm3-es, 87 LE-s motorral szerelték fel, amelynek károsanyag-kibocsátása csekély volt. Ezt néhány hónappal később két literes, benzinbefecskendezős motorra cserélték.

1982-ben a Fiat visszavonult az amerikai piacról és így a Spider újra kapható volt Európában. Nevét azonban Spidereurópára változtatták, később pedig a Pininfarina márkajelzésével forgalmazták.

Fiat 127

1971 tavaszán mutatta be a Fiat a 127-es kétajtós limuzint, aminek az 550-es modellt kellett felváltania. A kocsi azonnal nagy eladási siker lett, és három év múlva már több mint egymillió darab készült el belőle.

Az új torinói modell átvette az először az Autobianchi Primulánál, majd a 128-asnál kipróbált elsőkerék-meghajtást, a 128-as típusból örökölte a kerékfelfüggesztést, a fékeket, a kormányművet, a 903 cm3 lökettérfogatú, 47 LE teljesítményű motort pedig a 850 Sporttól.

Pontosan egy évvel később a genfi autószalonon állította ki a Fiat a háromajtós változatot, mely az előző típustól a kinyitható farrészben különbözött. 1977-ben megváltoztatták a programot, és új motorok bevezetésével bővítették: a 903 cm3-es motor mellett megjelent az 1050 cm3-es, 50 LE-s változat, aminek teljesítményét később 70 LE-re növelték, 1978-ban pedig beépítették a Sport modellbe (160 km/h).

1980 áprilisában ismerhette meg a közönség a négyajtós modellekből kifejlesztett ötajtós C-változatot, melyet 1976-tól a spanyol Seat vállalat gyártott. Ugyanebben az évben bemutatott a Fiat egy másik fontos változatot is: a 147-es modellből kifejlesztett Panorama kombiautót (azaz egy 127-est, amit Brazíliában a Belo Horizonte-i üzemben építettek). A limuzinhoz képest a legfontosabb különbségek a kerékfelfüggesztésnél, a hűtésnél, a tengelyhajtás áttételi arányainál, a fékeknél és a tüzelőanyag-tartálynál találhatók.

A modell történetében az 1981-es év jelentett újabb döntő lépést, amikor megjelent a dízel-változat, 45 LE-s, 1301-es második szériájából származott. Az év végén részben megváltozott a program: átalakították a karosszéria formáját, a mechanikai elemeket (főként a porlasztót, a sebességváltóművet és a tengelykapcsolót) modernizálták.

127-es ötmillió darabbal a legnagyobb számban eladott Fiat-modell.

Fiat Ritmo

Az 1978-as torinói autó kiállításon bemutatott Fiat Ritmo azonnal nagy feltűnést keltett eredeti formatervezésével. Kezdetben három- vagy ötajtós karosszériával, négy- vagy ötfokozatú sebességváltóművel és 1,1, 1,3 vagy 1,5 liter lökettérfogatú motorral árulták. Az 1,5 literes változathoz háromfokozatú, automata Volkswagen sebességváltómű is kapható volt extra tartozékként. Egy évvel később a Brazíliában épített, 1050 cm3-es motorral felszerelt Ritmo 60-as modell bevezetésével bővült a választék. Ugyanekkor a Fiat limuzin az USA-ban Strada néven került forgalomba. A motor lökettérfogata 1500 cm3-es motorral felszerelt Ritmo 60-as modell bevezetésével bővült a választék. Ugyanekkor a Fiat limuzin az USA-ban Strada néven került forgalomba. A motor lökettérfogata 1500 cm3 volt, teljesítménye az amerikai előírásoknak megfelelően a kipufogógáz-méregtelenítő miatt azonban kisebb volt, csak 65 LE 5100/min-nál, ami azonban elegendő volt a 150 km/h végsebesség eléréséhez (automata sebességváltóval).

A piaci igényekhez igazodva 1980 februárjában megjelent az 1,7 literes, négyhengeres motorral felszerelt dízel modell. 1981-ben a jobb kivitelezésű, komplettebb felszereltségű és nagyobb teljesítményű Super modell következett (1300 cm3 és 1500 cm3). Szintén 1981-ben került forgalomba a kétliteres motorral 125 LE-t és 190 km/h maximális sebességet elérő Ritmo Abarth 125 TC (később 130 TC).

A Ritmo-sorozathoz a következő modellek tartoztak: a 60 L, a 60 CL, a 60 Energy Saving (csökkentett üzemanyag-fogyasztással), a 60 S, a 70 CL Automatica, a 70 S, a 100 S, a 130 Abarth TTC, a dízeles L és végül a dízeles CL, de nem hagyható ki a felsorolásból az 1983-ban piacra került Regata Sem, ezt a négyajtós limuzint a Ritmóbol fejlesztették ki.

Fiat X1/9

Az X1/9 volt a Fiat első merész kísérlete a középmotorok bevezetésére a nagysorozat-gyártásba. A 128-as kupéból kifejlesztett motor – nem utolsósorban a Bertone karosszéria kis méretei jóvoltából – kiváló menetteljesítményt biztosított.

Ez a szögletes vonalú, süllyeszthető fényszórókkal ellátott autó nemsokára az újabb sportmodellek klasszikusává vált, és a sportos vezetési stílus hívei azonnal megkedvelték a levehető tetőrészes, rendkívül jó útfekvésű kocsit.

Mikor a Fiat a 80-as évek elején úgy döntött, hogy befejezi az X1/9 gyártását, de mivel továbbra is folyamatosa érkeztek megrendelések, Bertone elhatározta, hogy saját maga folytatja azok gyártását.

Fiat Uno

A Fiat piaci helyzetét Európában meggyengítő válság után 1983 januárjában a cég visszanyerte elvesztett területeit, amikor bemutatta a nemzetközi sajtónak új, kis vagy közepes lökettérfogatú limuzinját, az Unot. A modern, erősen ék alakú autót három vagy ötajtós változatban kivitelezték.

A kompakt autók kategóriájában az Uno a mai napig is rendkívül sikeres, különösen Olaszországban. Volt idő, hogy amikor minden harmadik olasz autó Uno típusú volt. A legegyszerűbb változat 900 cm3 lökettérfogatú, szelepemelő-rudas motorja (a 127-es leszármazottja) 1985-ben 1,0 liter lökettérfogatú FIRE erőforrást kapott. Az elnevezés a “Fully Integrated Robotized Engine” rövidítése, és a motor teljes mértékben automata gyártásmódjára utal.

Különféle Otto- és dízelmotorok is forgalomba kerültek. Az autó legsportosabb változata az Uno Turbo, melynek teljesítménye kezdetben 100 LE volt. Sorozatgyártása 1989-ben kezdődött. Átalakítása óta a motor teljesítménye már 114 LE, több mint 200 km/h végsebességet ér el, és mindössze 8 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100 km/h-ra

Fiat Tempra

Az 1991-ben bevezetett Fiat Tempra-modellt a Tipo alapján fejlesztették ki. A Tipoéval ellentétben a Tempra hátsó részében valódi csomagtér van, mely jóval nagyobb a Tipoénál. Műszaki szempontból alig van különbség a két jármű között. A négyhengeres, soros elrendezésű motor lökettérfogata 1,4 és 2,0 liter között van. Az alapmodell teljesítménye 71 LE, a 2000 cm3 lökettérfogatú erőforrással szerelt csúcsmodell pedig 115 LE-t teljesít. Az 1200 kg tömegű autó így 10,5 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100 km/h-ra. A választékban található két dízel autó is, 1,7 és 1,9 lökettérfogattal, melyek teljesítménye 65 és 90 LE (az utóbbi turbódízel).

A Regata utódjaként a Tempra autókat kombi változatban is árusítják, ezt Station Wagon néven hozzák forgalomba. A Tempra Station hátul enyhén emelt tetejű, így nagyobb a rakodótere. A Station 1992 óta az úgynevezett folytonos összkerék-meghajtással is kapható.

forrás : http://www.fiatbravo.hu/leirasok/view.php?id=24